Magyar Waldorf Szülők Szövetsége 5. konferenciája
Jövőkép - megtartó erőink
Nagyot fordult a világ, mióta 2 éve meghirdettük, majd kényszerűen lemondtuk konferenciánkat. Most újra hívunk benneteket másfél napos találkozónkra, melynek kulcsszavai: újrakapcsolódás, közösségépítés, tanár-gyerek-szülő hármasa. A program a krízisben rejlő erő és a jövőképünk témájára épül. Meghívott előadónk a Waldorf-körökben ismert Dr. Papp Huba holisztikus fogorvos, antropozófus orvos.
A találkozó ezúttal is úgy épül fel, hogy teret adjon a saját kérdéseknek akár más, szülőket érintő témákban is, és mélyebb közösségi feldolgozásokat és beszélgetéseket tegyen lehetővé. Mint eddig is minden alkalommal, találkozónk két napja összefüggő témára és ritmusra épül. Az előadásokat interaktív csoportok, megbeszélések váltják, egyik nap átível a másikba, és egy kibontakozó folyamatként zárul. Kérjük, ezt vegyétek figyelembe, ha csak az egyik napon tudtok részt venni.
Várjuk hát a régi és új szülőtársakat, a pályakezdő-, haladó-, megfáradt és friss Waldorf szülőket, diákokat, pedagógusokat. Gyertek, mert most lehet! Mert a Waldorf oktatás a tetteink és élő kapcsolataink által fenntartható.
Tickets
Additional Information
Az iskola elérhetősége
Érkezés vonattal vagy busszal: A vasútállomás és a buszállomás nagyon közel van aAz iskola elérhetősége: Érkezés vonattal vagy busszal: A vasútállomás és a buszállomás nagyon közel van az iskolához. Gyalog 10-12 perc alatt kényelmes tempóban megtehető a távolság (lásd a mellékelt térképet) Érkezés gépkocsival: Ha kocsival jössz, a Kölcsey u. 8. számot beütve a GPS be fog hozni az iskola utcájába, ami egy zsákutca. Ennek a végén, jobb oldalt találod az iskolát. Az utcában és a környező utcákban a parkolás fizetős, pénteken 8-17 óráig, szombaton 8-14 óráig. Díja óránként 200Ft. Mobil parkolást aktiválni az alábbi számokon tudsz.: +36 20 763-4402 +36 30 763-4402 +36 70 763-4402 térkép parkolási infókkal>>
Szállás
A könnyebb áttekinthetőség érdekében a környékbeli szállásokat kategóriákba szedtük: Ingyenes: Van lehetőség az iskolánk egyik osztálytermében matracon aludni. Egyéb dolgokat (hálózsák, pléd, kispárna) magadnak kell biztosítanod. A helyiség fűtött, illetve egy másik épületben van lehetőség zuhanyzásra is. Korlátozottak a rendelkezésre álló helyek, ha ezt a szállást szeretnéd választani, mihamarabb regisztrálj, foglald le a helyed!
Panziók, szobák:
- Jocó Panzió **
- Bocskai Panzió **
- Váci Panzió **
- Kemence Csárda **
Étkezés:
Péntek este és szombat délben meleg étellel várunk téged, illetve a büfénk folyamatosan elérhető lesz (kávé, tea, üdítők, “rágcsa”) Fontos, hogy ha van bármilyen ételintoleranciád, azt jelezd nekünk a regisztrációkor. A kínálat kialakításánál igyekszünk figyelembe venni! Ha bármi kérdésed van, keress bátran:
Dancs Ancsa +36 705112663
Adatvédelem: A jegy megvásárlásával elfogadod a Waldorf Szülők adatvédelmi szabályzatát. https://waldorfszulok.hu/adatkezelesi-szabalyzat/